Drága anyám

Egy Én kicsi pónim: Varázslatos barátság történet


Melius tarde, quam numquam. (Jobb később, mint soha)

Egyetlen, magányos felhő lebegett Ponyville felett. Rainbow Dash e kis felhőn heverészve előbb hátára fordult, majd hagyta, hogy belesüppedjen a puha égi vattapamacsba. Egy elégedett sóhajt követően lehunyta szemét. Párás fekhelye ellenére a Nap sugarai akadálytalanul melegítették Rainbow kecses testét azon a forró napon. A kabócák szakadatlan ciripelése és a madarak alkalmankénti csipogása még a legenyhébb fuvallat halk susogását is elnyomta számára. Egyetlen gyöngéd, s szinte folytonos hang jutott még fülébe: az eke zaja, amellyel Big Mac az éppen alatta elterülő földet művelte.

Dash-nek ennél egyszerűbb napja már nem is lehetett volna: Csak egy kellően nagy felhőt kellett az Édes-Almás kert felé tuszkolnia, hogy megvédje az alant keményen szántó és magokat vető Big Mac-et a tűző nap sugaraitól. Aztán csak egy jól irányzott rúgás, és a fekhelyként szolgáló felhő máris ontja magából a csapadékot, hogy megöntözze a frissen elvetett magokat.

Rainbow Dash úgy érezte, mintha a Nap egyenesen kényeztetné őt. Örömteli gondolatok jutottak eszébe: mintha csak egy csöpp csikó volna, akit éppen simogatnak és dédelgetnek. Aztán felbukkant az az új, furcsa érzés. Hetekkel korábban csak egy, az álmaiban bágyadtan pislogó semmiségnek tűnt, de később ez az egész egy egyre élénkebb, teltebb érzéssé vált; sőt, nemegyszer előfordult már, hogy olyannyira hatalmába kerítette ez az érzés, hogy szinte alvajáróvá vált tőle.

Az érzet sosem volt hideg, vagy meleg, de még csak fájdalommal, vagy örömmel sem járt együtt. Ellenben Rainbow Dash mindig áhítozva várta, mikor éli át újra az egészet. Nem tudta elhessegetni fejéből a gondolatot, annyira kíváncsi volt arra, mi sülhet ki ebből. Ellenben e szent pillanatban nem érzett és nem is kívánt mást, csak a napfényt, a felhő puhaságát, és az őt körülölelő csillogást. Úgy vélte, hogy ezek a kellemes érzések követni fogják őt akkor is, midőn elnyeli őt a mély álom. Eszméletét vesztve már az a jellegzetes zuhanó érzés sem zökkentette ki őt delíriumából.

De csak míg a földnek nem csapódott.

---

Mindenki rémülten pillantott fel dolgából, midőn Big Mac berontott a városba hátán a visítva kiáltozó, összekötözött Rainbow Dash-sel, akinek lábai is gúzsba voltak kötve a vágtázó csődör hasa alatt. Dash őrjöngött. Olyannyira kétségbeesetten próbált szabadulni Big Mac hátáról, hogy véresre dörzsölte a csődör testét, akinek még a fejét is le kellett hajtania, nehogy a halántéka újabb csapásokat szenvedjen a pegazus szárnyától.

Applejack is kapta a lábát a piacra, hogy maga is szembesüljön a felfordulással. Amikor odaért, nem hitt a szemének. Tudta, hogy bátyja a légynek sem tudna ártani, de a megkötözött Rainbow Dash látványa menten kihozta őt a sodrából.

- Mi á pokol?! – esett neki édestestvérének.
 
Big Mac válasz nélkül lökte őt félre. Applejack ekkor észrevette, hogy barátnője vérfagyasztó sikolyai közepette bátyja is segítségért kiabál – s ettől menten lecövekelt.

Ekkor Apple Bloom fékezett le előtte egy nagy porfelhő közepette, hogy végre levegőhöz juthasson. A kiscsikó szeméből csak úgy dőltek a könnyek. Nem jött ki hang a torkán, csak fájdalmasan zihálva meredt fel egyenest nővérére. Pár pillanattal később Bloom egyszerűen feladta a magyarázkodásra tett kísérleteit, és ment volna bátyja után, ám gyönge teste ekkor megálljt parancsolt neki. Lábait szétterítve roskadt a porba.

Applejack majd kiugrott a bőréből félelmében, s tüstént megdédelgette húgát. Bár sokan úgy döntöttek, mennek Big Macintosh és Rainbow Dash után, páran hátra maradtak, hogy Bloomot körbeállva megpróbáljanak kihúzni valamit a szerencsétlen gyerekből. Daisy hozott egy vödör vizet és óvatosan a túlhevült kiscsikó testére öntötte azt.

Apple Bloom, amint végre levegőhöz jutott, megpróbált talpra állni. Applejack ráparancsolt, hogy maradjon nyugton, amíg a nővér meg nem érkezik, ám húga rá se hederítve feltornázta magát a lábára. Próbált szóhoz jutni, de még mindig semmi. A tömeg javaslatára Bloom végül beleegyezett, hogy iszik, s csak utána mondja el, mi történt. Ám szimpla ivás helyett fogta magát, s eszelős tempóban kiitta a vödör maradék tartalmát.
Aztán újabb könnyek buggyantak ki szeméből.
 
- Gyere mán! Igyekezz! – kiabálta nővéréhez fordulva.

Applejacknek óriási erőfeszítésbe tellett, hogy legyőzze az ösztönét, és húgát a farkánál fogva rángassa vissza némi magyarázatért. Ám ehelyett már két póni rohant veszett egér módjára a kórházba.

Oda sem értek, már hallották Rainbow Dash fülsértő, keserves zihálásokkal megszakított fájdalmas kiáltásait. Big Macintosh két másik pónival együtt minden erejével azon volt, hogy valahogyan lefogja az őket rugdosó, hadonászó Dash-t. A kék pegazus minden egyes alkalommal, mikor sikeresen kiszabadította egyik mellső lábát, kegyetlenül ütlegelte saját, már eleve véres fejbúbját.

- Ez fáj! Elég! Mulasszátok már el! – könyörögte, mikor éppen nem a fájdalomtól üvöltött.

- Fordítsátok hasra! – utasította a nővér a segítőknek.

Applejack is segített a társaságnak átfordítani Dash-t. A nővér arra utasította a többieket, hogy hagyják Dash fejét szabadon lelógni az ágy széléről. Ő addig egy vödröt helyezett a sikoltozó pegazus feje alá, biztos, ami biztos. Míg a többiek odakötözték Dash lábát az ágy lábához, addig Applejack Dash össze-vissza verdeső szárnyát vette kezelésbe. De amint rájött arra, hogy voltaképpen mit is művel szerencsétlen barátnőjével, felfordult a gyomra, s szentül meg volt győződve arról, hogy előbb-utóbb neki kell majd az a vödör, s nem Dash-nek.

Applejack megpróbált barátnője mellé bújni, hogy megnyugtassa őt, de nem tudott, mert Dash képtelen volt abbahagyni a tombolást. A farmerlány aztán kis híján ismét kidobta a taccsot, amint a nővér utasítására erősen lefogta Dash fejét, aki egy gyors mozdulattal lenyisszantotta Rainbow üstökét, s nekilátott a pegazus homloka felett éktelenkedő durva seb megtisztításának.

A Dash ágya körül sereglők hirtelen félreugrottak, utat nyitva az éppen érkező Twilight Sparkle-nek.

- Mi történt? - kérdezte Twilight.

- L-lezuhant – nyögte ki a könnyező Big Mac.

Ez a válasz annyira váratlanul érte az egyszarvút, hogy a csődör testét borító kötél okozta horzsolások és véres sebek majdnem elkerülték a figyelmét.
Ekkor bukkant fel Apple Bloom, és Dash sikoltásait túlkiabálva egészítette ki bátyja szavait:

- Aztán egyre csak ázt kajabálta, hogy piszkosu’ fáj a feje, és a világér’ se akarta abbahagyni önmaga ütésit, ezért le kellett őt kötöznünk!

- Mi a szösz? – pattant fel Applejack, amint meglátta a nővért, aki egy kemény gumis résszel ellátott kantárral állított be.

Bár a nővérnek sem volt ínyére az eszköz, közölte, hogy mindez Dash érdekében történik, mert ezzel megakadályozhatják őt abban, hogy elharapja a saját nyelvét. Heves vita robbant ki a nővér és Applejack között, nemegyszer még magát a beteget is túlkiabálták. Ám ezt megelégelve Twilight végül közbelépett:

- Abbahagyni! – szólt az ukáz, majd Twilight kérlelőn Applejackre nézett. – Ugye nem akarod, hogy Rainbow Dash kárt tegyen magában? Amint kiderül, hogy mi baja van, levesszük ezt a vackot, oké?

Applejack egy pillanatra elfordult, hogy aztán megadóan ismét lefogja Dash fejét. Twilight egy varázslattal tartotta nyitva a pegazus száját, így a nővérnek sikerült beerőszakolnia a kantárt. Applejacknek elege lett a számára rettenetes látványból, így inkább bátyja sebeinek ellátásával foglalta el magát.

S bár Rainbow Dash továbbra is üvöltött és fetrengett a kíntól, a szobában állók végre fellélegezhettek. A nővér megköszönte a többi póni hathatós közreműködését, de felkért mindenkit a távozásra, mondván, a betegnek egy kis nyugalomra van szüksége, most hogy már a kórház „ura lett a helyzetnek”. Ámde a nővér hiába vizsgálta meg gondosan Rainbow Dash fejét és testének többi részét, semmit sem talált.

- A maga által okozott sérülésen kívül látszólag semmi baja – állapította meg lemondóan. – Attól tartok, hogy olyan erősen verhette be a fejét, hogy súlyos rohama lett. Viszont annak a nyavalyás rohamnak már órák óta el kellett volna múlnia! Azonnal tennünk kell valamit, ha nem akarjuk, hogy Rainbow Dash további agykárosodást szenvedjen!

- T-további agykárosodást?! – gondolta Applejack, s nem bírta tovább: kihányta gyomra teljes tartalmát, s elgyengülve roskadt le a padlóra.

Twilightot is majdnem elhagyta az ereje, de a kezdeti sokkot legyőzve átvette a kezdeményezést.

- Gondoskodna, kérem Applejackről? Addig átgondolom, mit tehetek még – kérte meg a nővért, aki egy kis hezitálást követően azt tette, amit a lila egyszarvú mondott.

Twilight közelebb húzódott, s igyekezett szembe helyezkedni keservesen fészkelődő és síró barátnőjével. Megpróbált gyengéden Rainbow Dash-hez simulni, ám ekkor a pegazus feje telibe találta Twilight állkapcsát. Dash ekkor abbahagyta a fészkelődést, s könnyes szemével esdekelt barátnőjének, hogy segítsen neki. Aztán ott folytatta a kíntól való fetrengést, ahol abbahagyta. Bár ereje fogytán volt, még így, a teljes fizikai kimerülés szélén is bámulatos volt az az elszántsága, hogy kiszabaduljon béklyóiból.

Az a kínokkal teli tekintet; ennyi elég volt Twilightnak ahhoz, hogy felálljon a hátán a szőr. Kicsit hátrébb lépett, lehajtotta fejét, aztán behunyta szemét. Szarva lassan felizzott, amint varázslatával behatolt barátnője elméjébe. Minél mélyebbre ment, szarva annál fényesebben világított. Bár csak a Dash által átélt pokoli fájdalom töredékében részesült kutatásai során, ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy maga is beleborzongjon a fájdalomba. Ámde hiába kutakodott, azt a nyamvadt sebet leszámítva semmit sem talált, ami arra utalt volna, hogy Rainbow Dash-nek bármi „baja lenne”.

Ennek ellenére Twilight nem adta fel, s még keményebben összpontosított a baj forrásának megtalálására. Minden erejét latba vetve még egy gyógyító igét is szabadjára engedett. Reszketett és morgott az erőlködéstől; ez már neki is fájdalmas eljárásnak bizonyult. Szarva szinte hófehéren izzott, olyannyira igyekezett minden egyes csepp varázslatot kipréselni magából. Hasztalan. Dash pedig tovább nyögött, rimánkodott, és fetrengett a kötelék alatt. Végül Twilight sem bírta tovább, le kellett állnia. Támolygott, és szédelgett, mígnem végre megszűnt forogni vele a világ. Midőn kinyitotta szemét, új látogató érkezett: Pinkie Pie volt az, aki az ajtóban ácsorgott.

A rózsaszín póni oldaltáskái roskadásig voltak tömve édességekkel, virágokkal, egy orbitális „Jobbulást!” képeslappal. Ráadásul a szája is tele volt – az általa hozott tucatnyi lufi madzagjával. Ámde az örökmozgó póni eleven most kőszoborként meredt a társaságra. Hatalmasra nyílt, rémült tekintettel próbálta felfogni az elé táruló borzalmas látványt: Rainbow Dash szenvedését. Pinkie szája önkéntelenül is kinyílt a rettenettől, s a lufik azonmód kilőttek a levegőbe, színes kavalkádjukkal úgy terítve be a kórházi szoba mennyezetét, ahogy Applejack hányása a padlóét.

- Apple Bloom! – csattant fel a sápadozó Twilight látva, hogy varázslata csődöt mondott. – Te és Pinkie! Zecorához! Most!

Apple Bloom rögvest felpattant, és a dermedt Pinkie Pie-hoz vágtatott. A kiscsikónak meg kellett harapnia Pinkie lábát, hogy a rózsaszín póni végre észhez térjen, ami sikerült is: Pinkie azon nyomban lehajította magáról a táskáit, s Apple Bloommal közösen rohantak Zecora erdei kunyhójához.
Twilight körülnézett, s igyekezett újra összeszedni a gondolatait. Közben a nővér is visszatért, hogy letisztítsa a Rainbow Dash fején éktelenkedő sebből kibuggyanó vért. Applejack is feltámolygott a padlóról, és letisztogatta önmagát. Spike is odaért, s Big Macintosh-sal együtt segítettek Applejacknek megszabadulni a rá ragadt hányástól.

Applejack ekkor észrevette, hogy Twilight nem tesz mást, csak meredten bámul a semmibe. Odament hozzá:
 
- M-mi a baj, Twilight? – kérdezte remegve.

- Nem megy, Applejack! Pedig mindent beleadtam! De egyszerűen nem tudom őt meggyógyítani!

- Ne hibáztasd magadat, aranyom! Egyébként sem a te hibád! Plusz belül mindánnyian ú’ reszketünk, mint a ma született bárány – mondta Applejack, s vigasztalásul kis időre Twilight mellé bújt. – Biztosan nincsen másik ige, amit használhatnól? Elvégre úgy elbántál azzal a mocsok Ursa Minorral is, mintha csak egy kis pólyás lett vón!

Applejack fejében egy gondolat járt: hogy egy kis pozitív túlzással tán visszabillentheti egyszarvú barátnőjének kicsorbult önbizalmát.

- Ez az! – kiáltotta Twilight, s menten vissza is pattant Rainbow Dash ágyához.

A szarvából előbújó ezüstös fény lassan körbeölelte szenvedő barátnője egész testét, akinek kiáltozása végre halk nyögéssé szelídült. Dash még a szemét is le tudta félig hunyni. Applejack gyorsan odalökött egy másik ágyat Dash feje alá – helyet hagyva a hányós vödörnek –, hogy a pegazus végre nyugodtan pihenhessen. Twilight pedig eltávolította a Dash-t eddig megbéklyózó kantárt is. Bár Rainbow Dash még mindig keservesen vonaglott, nyöszörgött, és sírt, de legalább feladta a szabadulására tett küzdelmet.

- Hát én ezt nem vágom – értetlenkedett Twilight. – Dash-nek aludnia kéne!

A nővér ellenben elégedetten sóhajtott fel:

- Hát, legalább egy fokkal jobban van.

Dash azonban rángatózott és mormogott tovább. Hozzádörgölte fájó fejét az ágy matracához, mintha kereste volna valakinek az ölelését, aztán halkan elsírta magát.

- Mami! Mami, félek! Mami!

Applejack halkan szipogott barátnője mellett, mikor hirtelen felbukkant Twilight, s egyenest az orrának nyomta a sajátját.
 
- Applejack! Hol vannak Dashie szülei? Azonnal meg kell találnunk őket!

- Mán megbocsáss, csillagom, de lehetetlent kérsz! Dash szülei már évek óta meghaltak!

- Szentséges egek! – felelte döbbenten Twilight. – De mégis hogyan?

- Egyszerűen eljött az idejük – válaszolta Applejack. – Mán bőven tú’ voltak életük derekán, mikor Dash megszületett. – Applejack próbált szóhoz jutni, de képtelen volt tovább visszatartani a könnyeit. – Te? Ha Rainbo’ nem emlékszik arra, hogy mán nem élnek a szülei, akkor szerinted, izé, ez az agykárosodás jele?

- Nem! – kurjantotta hirtelen Twilight, meglepve Applejacket. – Rainbow-nak semmi baja nincsen! Csak a fájdalom és a seb van, de semmi több!

- Seb? Én aztat nem nevezném hétköznapi sebnek…

- Hát éppen ez az! Mikor átkutattam Dash elméjét, nem találtam mást, csak a sérült bőrre utaló jeleket. Ha eleve felsült volna a varázslatom, akkor semmit sem éreztem volna! Arról meg aztán végképp fogalmam sincs, miért vagyok képtelen legalább azt a felületi sérülést ellátni!

 - Akko’ mégis mi a pikula folyik itten?

- Nem tudom, Applejack, nem tudom! És ez az, amitől kiráz a hideg…

---

Amint meghallotta a szörnyű hírt, Fluttershy is rohant, ahogy csak a lába bírta, hogy Dash mellett legyen. Ámde annyira elborzasztotta Dashie szenvedésének hangja, hogy inkább a kórterem előtt várta a fejleményeket. Végül Twilight csatlakozott hozzá, hogy megnyugtassa őt. Az egyszarvú szóhoz sem jutott; amint Fluttershy szemébe nézett, a sárga pegazus menten a kórterembe battyogott. Fluttershy odahúzott egy másik ágyat Dash ágya mellé, és felmászott rá. Óvatosan ráhelyezte egyik mellső lábát Rainbow hátára, és gyöngéden hozzábújt a szenvedő pegazushoz.

Rarity pedig elhozta legpompázatosabb takaróját Rainbow Dash-nek. Még a kedvencének számító legfinomabb, legpuhább párnáját is barátnője szolgálatába bocsátotta. Rarityt rohadtul nem érdekelte, mi lesz kedvenc párnájának sorsa: felőle Rainbow Dash akár össze is vérezheti az egészet, csak legyen tőle jobban. A pegazus nem tiltakozott, mikor ráadták a takarót, sőt, láthatóan jobban lett e kedves gesztustól. Ám a párna már nem kerülhetett méltó helyére: Dash fejének felemelése a szegény pegazus számára maga volt a pokoli kín. Rarity ezért inkább ott hagyta a párnát az ágy szélén. A fehér egyszarvú ezután Dash üstökének kipótlásáról hablatyolt egy sort: felvázolta barátnőjének, hogy vagy a farkából csippentenek le egy darabkát, vagy pedig kipróbálnak egy új színt a pótláshoz.

- Esetleg kapsz egy szép kalapot! Ó, igen, olyat, ami kellően áramvonalas és sikk is egyben!

Már majdnem besötétedett, mire Apple Bloom és Pinkie Pie visszatértek Zecora, a zebra társaságában. A társaság megérkezése után Big Macintoshnak gyakorlatilag haza kellett vonszolnia Apple Bloomot, miután ő és Applejack közös megegyezéssel haza és ágyba parancsoltak a kicsit. Bloom természetesen koraérett csikóhoz méltóan viselkedett: hisztizett egy sort testvérei álszentsége miatt. A nővér azonban gyorsan lezárta az értelmetlen vitát, és közölte Apple Bloommal, hogy éktelen rikácsolása csak árt Rainbow Dash-nek.

Zecorának fogalma sem volt arról, mi baja lehetett a kék pegazusnak. A zebradoktor rengeteg gyógyírral próbálkozott. Még erőszakot sem kellett alkalmaznia, hogy rávegye Dash-t a gyógyitalok elfogyasztására, ugyanis Rainbow Dash egyenesen könyörgött minden egyes újabb főzetért - Applejack legnagyobb megnyugvására. Bármi, csak pusztuljon ez a borzasztó fájdalom! Zecora mindig csak egy kortynyit adott Rainbow-nak a főzetekből, mielőtt elvette volna tőle a kupát. Rainbow kínjában üvöltött, mikor látta, hogy semmi sem használ, és egyre többet, és többet követelt Zecorától. Ám a zebra figyelmeztette őt, hogy egy nagyobb adag akár meg is ölheti őt. Dash-ből ekkor újra felkiáltott a szűnni nem akaró fájdalomtól. A bent tartózkodók mindegyike beleborzongott az éles hangba. Majd a kupa, amelyet Zecora eddig tartott, hirtelen kirepült a zebradoktor patájából, és az ágy lábának csapódva ripityára tört. Rainbow bömbölve nézte végig, ahogy a főzet lassan szétterült a kórterem padlóján.

- Mi a rák történt? – kérdezte Applejack Twilightot.

Twilight Rarityre nézett, hátha tőle megkapja a választ, ám fehér barátnője is ugyanolyan értetlenül bámult vissza rá, ahogy ő Rarityre.

- Hogy is gondolhattam komolyan, hogy Rarity ilyet tenne? Én sem lehettem, de talán…

Twilightnak elakadt a szava. Képtelen volt elismerni, hogy rendkívül zűrös helyzetekben kicsúszhat a patái közül a varázslatai feletti kontroll.
Zecora egyáltalán nem zavartatta magát, még csak nem is töprengett egy percet sem. Pláne nem hibáztatta a két egyszarvú egyikét sem. Csak fogta magát, összeütött egy újabb adag főzetet, és világos utasításokkal látta el a nővért. Aztán távozott, s a kései órák ellenére is szakadatlanul kutatott újabb és újabb gyógynövények után, hátha valamelyikük segíthet enyhíteni Dash fájdalmát.

Közben Pinkie végig Dash mellett volt, s megállás nélkül a pegazus fülébe suttogott. Azzal biztatta barátnőjét, hogy hamarosan jobban lesz, meg hogy rendez neki egy hatalmas bulit, sőt, szervez neki és a többi pegazusnak egy versenysorozatot is. Applejack már szólni akart Twilightnak, hogy műtse le Pinkie-t Dash-ről, ám a nővér ezt nagyon rossz ötletnek találta. Közölte, hogy most bármi, ami eltereli Rainbow figyelmét a gyötrő fájdalomról, jöhet. Persze a nővér ezt poénnak szánta – ám senki sem nevetett.

Végül több órányi tépelődés és a nővérrel történt hosszas eszmecserét követően Twilight úgy döntött, hazamegy a könyvtárba, és áttúrja a betegségekről szóló részleget, hátha talál valamit. Távozott hát, de amint elhagyta fülét Rainbow Dash szenvedésének és könyörgésének hangja, menten bűntudata támadt. Természetesen nem hazudott, mikor elkérte magát azzal, hogy keres valamit Rainbow nyavalyájára. Ámde Twilight sötét titkot rejtett: egy része szinte könyörgött neki, hogy menjen Dash-től minél messzebb - különben összeroppan barátnője szakadatlan szenvedésétől. Pokolian érezte magát, tudván, hogy most nincs Dash mellett.

Meg kellett állnia a könyvtár bejárata előtt, hogy kiszellőztesse a fejét, de nem bírta tovább: mellső lábába temetve arcát olyan keservesen zokogott, mint azelőtt még soha. Mikor Spike ajtót nyitott, gyorsan beterelte az összetört egyszarvút, és rávette őt arra, hogy aludjon egy kicsit. Aztán nekilátott az orvosi könyvek átválogatásának, gondosan halmokba helyezve őket.

---

Divinum sedare dolorem. (Isten enyhíti a fájdalmat)

Drága Celestia hercegnő!

Az elmúlt hónapok során megtanultam, hogy a barátságnál nincsen nagyobb ajándék a világon. De ma azt is megtanultam, hogy a barátság egyben szenvedéssel is jár. Mikor egy barátunk szenved, azt mi is megérezzük. Szörnyen röstellem, de néha magam is elgondolkozok azon, vajon nekem fáj jobban, vagy a bajban lévő barátnak? Soha életemben nem szembesültem még ilyen pokoli fájdalommal, és annyira szeretném azt elmulasztani! Bármire hajlandó vagyok, de nem adom fel, míg a barátnőm meg nem gyógyul! Minden aggodalmam, bűntudatom, és leküzdhetetlen félelmem ellenére csak egy dolog lehetne még ennél is rosszabb: ha elveszíteném őt.

Mióta Ponyville-be költöztem, igyekeztem minél jobban önállósodni, és megtalálni a módját annak, hogyan gondoskodhassak magamról és másokról. Azonban, drága tanítóm, most nem tehetek mást, mint a segítségedet kérjem. Kedves, hű barátnőm, Rainbow Dash iszonyatos kínokat él át, és egyikünk sem tudja, hogyan csillapítsa szenvedéseit. Mióta lezuhant, megállás nélkül üvölt és sír az átélt fájdalomtól. Egy sebhely éktelenkedik a fején, de akármivel is próbálkoztunk, nem akar begyógyulni. Sem a misztikus, sem a modern gyógyszerek nem segítenek rajta, és még az én varázslatommal is csak annyit tudtunk elérni, hogy ne rángatózzon tovább, és ne tegyen további kárt magában. Kétségbeesetten sír, s közben folyton az édesanyja vigaszát keresi, holott a szegény kanca már régóta eltávozott az élők sorából. Összetörik a szívünk látva Dash szenvedéseit.

Fenség! Drága tanítóm! Könyörgök, segíts rajta!

Üdvözöl hű tanítványod:

Twilight Sparkle

---

CELESTIA HERCEGNŐ KIRÁLYI PECSÉTJÉVEL ELLÁTOTT LEVÉL:

Drága, hű tanítványom!

Udvarommal és tanácsom tagjaival együtt döbbenten értesültem barátnőd, Rainbow Dash állapotáról. Ugyanakkor tájékoztatlak, hogy egyáltalán nem maradok tétlen e súlyos esetet illetően. Kérlek, térj vissza barátnődhöz, és, még ha csak a jelenléteddel is, légy támasza e nehéz órákban. Kérlek benneteket, semmilyen körülmények között se csillapítsátok fájdalmát gyógyszerrel, vagy varázslattal! Elegendő, ha elárasztjátok őt a belőletek áradó végtelen szeretettel. Tudom, hogy ez nem fogja elmulasztani a testi fájdalmait, de a lelketeknek jót tesz majd.

Kedves Twilight! Nekem sosem kell könyörögnöd, és ami a legfontosabb, nem kell kétségbe esned sem! Számíthatsz rám, ahogy a Napra is számítotok, mikor első sugaraival beteríti e földet. Napkeltére Ponyville-ben leszek.

---

Hiába Celestia hercegnő nyugtató szavai, az éjszaka pokolian telt a pónik számára. Nyugtalanságból és sírásból egyáltalán nem volt hiány. Fluttershy átadta helyét Applejacknek, hogy ő folytassa Rainbow Dash cirógatását és nyugtatgatását. De a szegény pegazus lankadatlanul sírt és könyörgött, hogy enyhítsék fájdalmait - és hozzák el édesanyját. Senki sem gondolta volna, hogy ilyen körülmények között is lehet aludni, de a többségnek sikerült pár percre lehunynia a szemét. De rövid ideig tartó álmukban is ugyanazt látták és hallották, mint ébren: Rainbow Dash kínszenvedését.

Applejack maga olyannyira kimerült, hogy szenvedő barátnőjét ölelve nyomta el az álom. Twilight is bemászott az ágyba, hogy Applejackhez simulva a farmerlány is megnyugvásra leljen. Twilight azonban egy percre sem tudott lenyugodni.

Így amikor a Nap első sugarai ráterültek a tájra, Twilight Sparkle felpattant az ágyból, az ajtóhoz sietett, kinyitotta azt, és várt. Csak várt, várt, és várt idegesen a küszöbön ülve, mikor bukkan fel tanítója. Ellenben nem mert kikukucskálni a folyosóra, nehogy „megszegje őfelsége parancsát”. Kinézett az ablakon, fel az égre. Lassan megjelentek a hajnali Nap első rózsaszín, tűzpiros, és narancs sugarai.

Amint a Nap a hegyek fölé emelkedett, gyönyörű fénysugarak terítették be a tájat. Annyira ragyogó volt e látvány, hogy Twilightnak el kellett takarnia a szemét. Midőn újra ki tudta nyitni a szemét, mestere, Celestia hercegnő pompázott előtte sugárzó szépségében. Azonban a hercegnő egyedül érkezett; sehol egy őr, vagy az ilyenkor szokásos szekér. Ráadásul az isteni ló maga is nyúzottabb volt a kelleténél.

Twilight ki sem nyitotta a száját, Celestia mellé pattant és egy gyors öleléssel üdvözölte tanítványát. A lila egyszarvút menten átjárta egy izgatottsággal vegyes remény, s uralkodóját megelőzve szaladt is menten a kórterembe. Pinkie Pie is azonmód felugrott, és a többiekkel egyetemben meghajoltak a hercegnő előtt.

- Köszönöm, elég! – zárta rövidre az üdvözlési ceremóniát Celestia, aki menten Rainbow Dash-re fordította minden figyelmét.
 
Egy szemvillanás alatt a Dash-t az ágyhoz szorító kötések kioldódtak, és a meggyötört pegazus teste visszacsúszott az ágy közepére. A szemben lévő ágy pedig engedelmesen visszakúszott saját helyére.

Celestia hercegnő rögtön megnyalogatta Rainbow pofiját, aztán kezelésbe vette a pegazus fején éktelenkedő sebet, külön figyelmet fordítva rá.

- Mami? T-te vagy az, mami? – hüppögött Rainbow.

Celestia hercegnő bemászott Rainbow Dash mellé az ágyba, majd hozzábújt, és átölelte őt.

- Igen, kicsim, én vagyok! Itt a mami!

A jelenlévők mindegyike szentül meg volt győződve arról, hogy hirtelen valami bizarr álom részesei lettek. De nem tartott sokáig e zűrzavar, ugyanis a nővér egy fájdalmas kiáltást követően zokogásban tört ki. Twilight rögtön odaszaladt, és hozzábújt, hogy megnyugtathassa őt.

- Mi a baj? – kérdezte. – Hisz itt van Celestia hercegnő! Most már minden rendben lesz!

- Dehogy lesz! – hüppögte halkan a nővér, miközben küzdött a könnyeivel. – Hát nem érted? Miért játszaná el egyáltalán a hercegnő Dash anyjának a szerepét? Azért teszi, mert… mert Rainbow haldoklik!

Twilight ereiben meghűlt a vér, s forogni kezdett vele a világ. De mielőtt helyben összeomlott volna a sokkoló hír hallatán, tanítója könnyek közepette elmagyarázta, hogy nincs miért aggódnia:

- Semmi baj, Rainbow Dash egyáltalán nem haldoklik! Sőt, hamarosan rendbe fog jönni! – Celestia orcáját égszínkék pegazus hátára fektette, s összeszedte a gondolatait. – Ami pedig az anyaságot illeti: nem hazudtam – mondta a hercegnő, majd addig noszogatta Rainbow Dash-t, amíg a kanca arca felé nem fordult, s tekintete nem találkozott az övével.

A hercegnő mély levegőt vett, s egy hangos sóhajt követően kiöntötte a szívét:

- Rainbow Dash, én vagyok az édesanyád!

Még maga Celestia sem tudhatta, hogy Rainbow Dash, vagy a többi kanca felfogta-e egyáltalán azokat a szavakat, amelyek az előbb hagyták el ajkait, vagy sem.

- Mi a lóf…? - kiáltott fel Applejack, de egy hirtelen jött telekinetikus fogással Twilight Sparkle gyorsan rövidre zárta a mondatot.

Pinkie Pie-ból ellenben előtört a hablaty:

- Tudjátok, csajok, ha jobban belegondolunk, minden tök logikus! De most komolyan! Mindkettejüknek szivárványosan fényes a hajuk, meg…

Azonban Pinkie sem tudta befejezni a mondandóját, ugyanis Celestia hercegnő szót kérve megköszörülte a torkát.
 
- Gyertek körém, kedves alattvalóim! Szeretnék megosztani veletek egy történetet. Egy történetet egy titokról, amelyet túl sokáig tartottam magamban.

A társaság körbeállta az ágyát, majd leült a földre, s várta uralkodója történetét.
 
- Sok-sok évvel ezelőtt történt. Azzal kezdődött, hogy találkoztam egy földi pónival, akinek dolga akadt az udvaromban. Kívülről átlagos póninak tűnt, s többi alattvalómhoz hasonlóan kiválóan értett a szakmájához. Azonban volt benne valami megfoghatatlan. Először fel sem tűnt nekem a benne rejlő báj. A modora, hogy is fogalmazzak, „szokatlan” volt, és képtelen voltam abbahagyni a kuncogást, mikor elém járult, s előadta kérését. Attól a pillanattól kezdve szinte felvillanyozódott, és minden erejével azon volt, hogy megnevettessen engem. Pár perccel később meg már minden őr és udvaronc is tehetetlen nevetőgörcsöt kapott – velem egyetemben. Szó szerint ezer éve nem éreztem magam ennyire boldognak. Húgom száműzetése óta ez volt az első alkalom, hogy ilyen jól éreztem magam. A lényeg az, hogy szinte vágytam újra és újra átélni ezt a csodás érzést, így vacsorára is marasztaltam az urat. Eleinte ellenkezett, mondván várja otthon a neje és az újszülött csikója, de végül maradt mellettem. Majd a vacsorát, jó néhány üveg bort, és megannyi átbeszélt órát követően, nos… hát… „huncutkodtunk” egyet.

Ezt hallva Applejacknek leesett az álla, Rarity meg lefagyott a döbbenettől. Twilight Sparkle-nek majdnem egy teljes percébe tellett, mire megfejtette, mit is értett őfelsége azon a bizonyos szón: a szexet! Az az ocsmányság, amellyel középiskolában tömték a fejét. Szegény Fluttershy meg annyira pironkodott, hogy el kellett takarnia az arcát, úgy elvörösödött.

- Ez az csajszi! Jippikájé! – kiabálta a karjaival vadul hadonászó Pinkie.

De amint észrevette barátnőinek ideges tekintetét, mentem visszavett az arcából. Gyorsan befogta a száját a mancsával, s visszafeküdt a többiek közé.

Ám mindenki meglepetten látta, hogy Celestia maga is felnevetett, s csak azután folytatta meséjét:
 
- Szegény póni uraság annyira röstellte a dolgot, de közöltem vele, hogy ne aggódjon, minden, ami történt csak és kizárólag az én felelősségem volt. Ezért megváltoztattam az emlékeit, s hazaküldtem őt a családjához. Pár hónappal később elvonultam egy elkülönítőbe, mielőtt gömbölyödni kezdett volna a pocakom. A többség úgy tudta, hogy csupán „magányra van szükségem, hogy meditálhassak, és tovább bővítsem a tudásomat”. Pusztán leghűségesebb szolgálóimat engedtem a közelembe, hogy mellettem legyenek a terhesség alatt. Mialatt ott voltam végig azon gondolkodtam, hogyan jelentsem be gyermekem születését anélkül, hogy kitörne egy világraszóló botrány. Végül úgy döntöttem, őszinte leszek mindenkivel, és – az apa kilétét gondosan elrejtve – elmondok mindent.

Celestia megállt egy pillanatra, hogy megbabusgassa és -nyalogassa kislányát.

- Aztán eljött a nagy nap, és megszülettél te, én drága Aurorám. Sugároztam az örömtől, és alig vártam, hogy bejelenthessem érkezésedet Equestria polgárainak. Bár nem egyszarvúnak születtél, de már akkor rettentően büszke voltam rád. Ám tudtam, hogy örömömre szörnyű árny vetült. A tanácsadóim szembesítettek a fájó igazsággal: a kislányomat sosem fogadja be jó szívvel a canterloti udvar. Annyira szégyellem, hogy ezt kell mondanom, de ha Rainbow egyszarvúnak született volna, akkor sokkal jobbak lettek volna az esélyei, hogy teljesen elfogadják őt. De tudtam, hogy pegazusként társai állandóan zaklatnák és terrorizálnák őt, s ami a legrosszabb, még a felnőttek is rossz néven vették volna, hogy egy pegazus ilyen rangban él velük az udvarban. Természetesen a felnőttek tartották volna a szájukat nagy nyilvánosság előtt, de a pónik háta mögött zajló pletykák egy egyénnek ugyanannyira pusztítóak, ha nem rosszabbak, mint a nyílt színi támadás.

Celestia hercegnő felsóhajtott, s elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkából.
 
- Ekkor értesültem egy balesetet szenvedett pegazus kancáról, aki a Canterlot melletti John Hockins Egyetemi Kórházban lábadozott. Ő és a férje már elég élemedett korúak voltak, de mindenki tudta róluk, hogy évek óta keservesen próbálkoztak a gyermeknemzéssel – mindhiába. Abban a pillanatban, amint először megpillantottam őket, tudtam, hogy tiszta szívükből, sajátjukként fogják szeretni az én kicsi Aurorámat. Természetesen eltitkoltuk előlük, hogy voltaképpen kinek a gyermekét fogadják örökbe, de örömmel esküdtek meg mindketten, hogy egy szemernyi kétséget sem hagynak a kicsiben afelől, hogy ők az igazi szülei. Ponyville-be visszatérve pedig azzal magyarázták a pici érkezését, hogy a hölgy betegsége voltaképpen egy komplikált terhesség utolsó fázisának bizonyult. Aztán a varázserőm segítségével küldtem nekik egy kis anyatejet is…

E.M.S!* - hördült fel Fluttershy.

A hercegnő gyorsan lakatot tett a szájára.

- Szentséges egek, bocsánat! – nevetett fel Celestia.

Applejack kihasználta az alkalmat, s szót kért:

- Má’ megbocsássék, fönség, de ennek mégis mi a túró köze van a Rainbo’ balesetéhü’?

Ekkor a szaporán ziháló Rainbow Dash hirtelen megragadta Celestia hercegnőt a lábaival.
 
- Mami! Mi történik? Félek! – szólt aggódva.

- No, no, semmi baj, kicsikém, minden rendben lesz! A mami vigyáz rád! – válaszolta a hercegnő gyermekének, majd megválaszolta Applejack kérdését. - Ha tudni akarod a választ, figyelj, és magad is meglátod!

- Még hogy nem létezik tökéletes időzítés – motyogta Rarity.

Celestia újra megnyalogatta a Rainbow Dash fején éktelenkedő sebet, majd átölelte lánya fejét. A kis pegazus ekkor egy alig hallható, ámde hosszan tartó, s éles kiáltást hallatott – amelyről a többiek azt hitték, tán sosem ér véget –, majd mély levegőt véve vadul megrángott. Celestia egy varázslattal akadályozta meg, hogy gyermeke kárt tegyen magában. Aztán Dash feje hirtelen hátrabukott, s erősen kancsalítva igyekezett felfelé, a seb helyére nézni. Néhány rövid nyüszítést leszámítva óriási erőfeszítések árán próbálta visszatartani lélegzetét, miközben úgy érezte, menten szétrobban a fájdalomtól.

Majd a többiek ámuló tekintetétől övezve egy dudor jelent meg Rainbow koponyájának tetején, pontosan ott, ahol a seb éktelenkedett. A dudor csak nőtt, és nőtt, és csavarodott és tekeredett, mígnem megannyi pokoli fájdalmakkal teli pillanatot követően immáron teljes valójában tárult közönsége elé. Méghozzá egy 10 centis szarv formájában!

Rarity elájult; Fluttershy-nak kellett elkapnia őt. Applejack csak bámult, mint borjú az újkapura. Twilight Sparkle meg kancsalítva bámulta saját szarvát, hogy annak méretét aztán összevethesse Dash-ével.

- Aha! Szóval ezért nem találtam meg a baj forrását! És ezért nem tudott aludni! És ezért tört össze Zecora kupája! Mert a benne rejlő varázslat próbált kitörni! – mormogta magának a lila egyszarvú.

Pinkie Pie felpattant az ágyra, s míg egyik mellső lábával magát támasztotta, a másikkal igyekezett megérinteni Dash frissen kibukkant szarvát.

- Jaj, hát nem a-rah-nyoos?

- Ne nyúlkálj, kérlek! – hárította el kedvesen Pinkie közeledését Celestia.

Több sem kellett a felspannolt kancának, menten leugrott az ágyról.

- Szeretlek, mami! – sóhajtotta Rainbow Dash, s fejét édesanyja oldalára helyezte.

Abban a pillanatban ő volt a legelégedettebb póni egész Equestriában.
 
- Ja, és srácok: ha piszkálni mertek a történtek miatt, akkor leharapom a fejeteket! – tette hozzá Dash, majd mély álomba merült.

- Hagyjuk őt aludni, kedveseim! És azt javaslom, ti is pihenjétek ki magatokat! – suttogta Celestia a többieknek.

A lányok egymásra néztek, és feszengtek a hallottaktól.

- Mi a baj? Jaj, bocsánat, természetesen itt maradhattok vele! Elvégre rengeteg szabad ágy van a kórházban, nemde bár?

Mindenki elégedetten vette tudomásul, hogy egy pokoli kínokkal teli éjszakának vége, s most már ők is ugyanúgy békében pihenhetnek, ahogy Dash.
A nővérke menten felmászott a kiságyára, és villámgyorsan elnyelte őt az álom. Pinkie Pie és Fluttershy elfoglalták az egyik ágyat. A gyorsan álomba szenderülő sárga pegazust még az sem zavarta, hogy a félig ébren lévő Pinkie végig az ő sörényét rágcsálta. Twilight Celestia mögött talált magának helyet, olyan közel húzódva mesteréhez, amennyire csak lehetett. A hercegnő pedig beterítette szárnyával hű tanítványát. Egymásra mosolyogtak, majd a lila egyszarvú is álomföldön találta magát.

Applejack és Rarity elfoglalták az utolsó ágyat, s hosszan meredtek egymásra. De amint meglátták a békésen szendergő Rainbow Dash-t, úgy döntöttek, hogy nekik sincs értelme fenn maradniuk.

Ám mielőtt elalhatott volna, Rarity hirtelen felpattant az ágyból. Celestia óvatosan felemelte kislánya fejét, hogy a fehér egyszarvú végre betehesse kedvenc párnáját az újdonsült alikornis buksija alá. Rarity visszabaktatott Applejack mellé az ágyba, ám menet közben véletlenül megrúgta Pinkie és Fluttershy fekhelyét.

Pinkie Pie magához tért és a hercegnőhöz fordult:

- Fenséges Celestia hercegnő? - kérdezte nyájasan.

- Parancsolj, drága Pinkie Pie!

- Ugye akkor most Rainbow Dash minden egyes elmulasztott szülinapjára kap majd ajándékot tőled?

- Miért is ne? – nevetett fel Celestia hercegnő. – És akkor apád is visszafizetheti az elmaradt gyermektartásdíjat!

Dash ugyan aludt tovább, ám a többiek úgy pattantak fel e szavakra, mint a nikkelbolha, s Pinkie-t kivéve úgy meredtek Celestiára, mint aki a világ legnagyobb képtelenségével állt volna elő. Pinkie azonban vidáman kipattant ágyából, s körbe-körbe ugrándozva a kórteremben énekelgetett:
 
- Dashie a kis hú-gom! Dashie a kis hú-gom!

Celestia hercegnő pedig gyorsan eltakarta arcát, hogy senki se láthassa huncut mosolyát.

- Hoppácska…


Vége